Az előző bejegyzésemre reakcióként jött egy olyan „kifogás”, hogy nincs igazam egészen, mert mennyire erősek a pasi (bocsánat Férfi) karakterek is ebben a sorozatban. Igen, valóban azok.  Nélkülük nem lenne a történet az ami, és olyan, mint amilyen: kegyetlen, durva, erőszakos, felemelő, megalázó, büszke, erős, szenvedélyes, hazug, őszinte, alattomos, kétszínű, egyenes, bátor, hősies, önfeláldozó, őrült, szadista, érzékeny, nemes – és még sorolhatnám egy darabig.

Mert ők is igazi emberek, valódi érzelmekkel bíró, személyiségükből adódóan azt vagy felvállaló, vagy elrejtő  hús-vér szereplők. És ők se fekete-fehér figurák, mint ahogy ebben a sorozatban senki se az.

Viszont ami rájuk jobban jellemző, hogy köztük többen vannak, akik nagyon komoly személyiségváltozáson mennek keresztül a történet előrehaladtával. A női szereplők statikusabbak, de a férfiak közül jópár egészen más az első évadokban, mint most a legutóbbi részekben.

Nekem kedvencem Tyrion Lanister, a Törpe. A sorozat elején látszólag egy bajkeverő intrikus, aki nagyon ért a hatalmi játszmákhoz, és ezzel kompenzálja kisebbrendűségi érzését.  Aztán egyre „emberibb” és egyre kedvelhetőbb lesz: fokozatosan megértjük a mozgatórugóit, megcsodáljuk hihetetlen eszét és ravaszságát, manipulatív képességeit. Végül kiderül az is, hogy a látszólagos nemtörődömsége csak álca, nagyon is megérinti az igazságtalanság, a gonoszság. Mert az iszákos Törpe csak egy szerep, hogy elrejtse mögé a valódi érzelmeit: nagyon tud szeretni és nagyon tud gyűlölni,  és nála is elszakad egyszer az a bizonyos húr. Okos, kedves, megértő, finom, humoros, ironikus és hűséges azokhoz, akikben hisz. Végtelenül emberi a sokszínűségében. Nekem ő a „legnagyobb” a sorozatban.

A másik nagy átváltozó Jaime Lanister. Ő a történet elején a „Rossz Fiú”, a „Királygyilkos”, aki hátba szúrta az utolsó Targerien királyt, mint a testőre. Ezzel örökre megkapta az áruló bélyeget, amit soha többé nem moshat le magáról. Pökhendi, nagyképű, arrogáns, erőszakos „szépfiú”, igazi párbajhős. Akiről elég gyorsan kiderül, hogy ráadásul vérfertőző is, mivel testvérének, Cercei királynőnek mindhárom gyermekének ő a vér szerinti apja. Őmiatta bénul le Bran Stark, amikor rajtakapja őt és Cerceit a toronyszobában szeretkezve, erre a magasból lelöki kisfiút. Aztán megbűnhődik rendesen: fogságba esik, elveszíti a kardforgató kezét csuklóból, Brianne of Thart-nak –  egy nőnek! – köszönheti megmenekülését és életben maradását. Lerongyolódva, testileg-lelkileg megtörve, megcsonkolva, harcra képtelenül tér vissza Királyvárba, ahol újra meg kell tanulnia vívni, vissza kell szereznie a méltóságát és hírnevét. De aki megjárta a Poklot, az már soha nem lesz ugyanaz az ember. Jaime is megváltozik. A régi pökhendi arroganciája a múlté, rájön, hogy mindennél fontosabb a családja, a gyerekei, Cercei. Felelősséget vállal, felnőtté válik, megtalálja önmagát.  Valóban a családja, a Lanister-ház megerősítése lesz az ő célja is, de már nem minden áron. Ez akkor lesz nyilvánvaló, amikor segít testvérének, Tyrionnak megszöknie a kivégzése elől, és ha nem is szándékosan, de hozzájárul az apja halálához, ezzel teljesen Cercei kezébe jutatva a Lanister-ház feletti hatalmat. Nem lehet tudni még, hogy milyen szerepet szánnak Jaime-nek a továbbiak során, de az biztos, hogy egyik kulcsfigura marad. Azok közül egy, akit én leginkább tisztelni tudok a tartása miatt.

Havas Jon – a szerethető „legkisebb” fiú. A mesebeli szegény legény, az árva fiú, a fattyú, aki annak ellenére, hogy soha nem lesz egyenrangú egy „valódi” Stark-fiúval, mindennél előbbre tartja a Stark-házat és a hagyományait. Mert benne ezt szeretjük: az állhatatosságát, a szilárdságát, a szinte naiv jóhiszeműségét, aki bízik az emberekben (akik akár Vadak is lehetnek), a „hó” tisztaságát. Ő a „Jó Fiú”, aki szintén nem tökéletes. Mert bizonytalan, mert esendő, mert csak érzi, hogy mit kéne tennie, nem tudja még, de követi a szívét. Mert hibázik, de mindig megpróbálja jóvátenni. Az élő Lelkiismeret.   Ő nem ért a hatalmi játszmákhoz, ha belekeveredik, bele is bukik, de ennek ellenére igazi vezető típus, akit rajongásig szeretnek és tűzön-vízen át követnek az emberei. Ő az a főszereplő, akit nem hagyhattak meghalni se, így visszatért a halálból, sejtésem szerint azért, hogy nagyon megkavarja az amúgy se épp állóvizet.

Még két férfi szereplőt említenék, a valódi „rosszfiúkat”: Joffrey Baratheont, Cercei elsőszülött fiát és Ramsey Boltont, a Bolton ház fattyát. Mindkettőt azért emelném ki, mert szerintem az eddigi legsötétebb és leggonoszabbra sikerült két szereplő. Mindketten emberkínzó, szadista, pszichopata gyilkosok. Mindketten hatalomtól megrészegülve élik ki beteges hajlamaikat, és minden néző már csak azt várja, hogy mikor jön el az isteni igazságszolgáltatás, és kapják vissza mindazt a rosszat, amit ők okoztak. Joffreynál már megtörtént, és a sorozat egyik legrondább halálával „büszkélkedhet”, Ramsey-é még várat magára, de aki késik, az előbb-utóbb elmúlik – végül ő is elnyeri majd méltó „jutalmát”, és én nagyon remélem, hogy női kéz által ;-).  Mindezektől függetlenül ebben a sorozatban még az ennyire gonoszaknak is megvannak a maguk mozgatórugói, amik miatt – ha megbocsátani nem is tudunk nekik, mert ezeket a bűnöket nem lehet -, de megsejtjük, hogy miért ennyire gonoszak.

Nagyon sok jó férfi szereplő van még, akikről hosszasan lehetne beszélni: Khal Drogo, az „Ősférfi”, a vadember, aki örök szerelme lesz Daenerysnek; Vaerys, a csendes eunuch, a „Hírszerző”, akinél sose lehet tudni, hogy kinek és meddig áll az oldalán. Baelish „Kisujj” Petyr, aki az első évadok egyik fő intrikusa.  Tywin Lanister, a Lanister-ház kőkemény, rettegett ura, Cercei, Tyrion és Jamie apja, akit végül a wc-n ülve saját gyűlölt fia nyilaz le. A fiatalabb Stark fiú: a deréktól lefele béna, de természetfeletti képességekkel rendelkező Bran, akire még nagy jövő vár. Sam Tarly, Havas Jon barátja,  a jószívű nagy mackó, akit a legbátrabbak közé fog kerülni a történet vége fele.

És még sokan mások. Mert sokan vannak. Nem véletlen, hogy látszatra ez „férfiak” története. De ha belegondolunk, akkor minden változást nő idézett elő: Tyrionét Shea iránti szerelme és csalódása, Jamiét Cercei iránti szerelme ill még talán Brianne is, amikor megmenti, Havas Jon szerelme Yrgitte-vel, a vad lánnyal. Mindig ott van a háttérben egy nő, aki megváltoztatja a dolgokat. „Cherchez la femme!” Mert az igazi történethez kellenek Nők, és kellenek Férfiak. Mert együtt írjuk a történeteinket, és ezt G.R. R Martin is nagyon tudja, szerencsénkre 😉