Beszélgetés az e-bookról Hegyesi-Kovács Katalinnal, a talentummobile.hu honlap tulajdonosával

Hegyesi-Kovács Katalint  – Katát -, jópár évvel ezelőtt, mint kreatív írót, majd később, mint jobb agyféltekés kreatív írás tréner-társat ismerem meg. Kata sokat tud az e-bookokról, alaposan beleásta magát a témába, van is egy e-book készítésről szóló online tanfolyama. Ezért gondoltam arra, hogy kicsit kifaggatom erről, mert sokatokat érdekelhet ez a kérdéskör.

Ha felmerül bennetek is kérdés, tegyétek fel hozzászólásban, Kata majd megválaszolja őket.

(tovább…)

Mindmap – az írói ötletgyár

Mi is az a mindmap? Már hallottál róla, de nem igazán áll össze a benned a kép?

A mindmap vagy elmetérkép egy tanulásmódszertanból átvett „vizuális eszköz”, amely egyszerre használja a jobb agyfélteke kreativitását és szabad asszociációs képességét és a bal agyfélteke logikus, rendszerező hajlamát.

mindmap, jobb agyféltekés írás, ötletek

Hamupipőke mindmaposítva

Nagyon jól használható pl idegen szavak tanulásához, tervezéshez, ötleteléshez, jegyzeteléshez. A lényege a „központi kifejezés” amiből elindulsz, és ahogy a jobb agyféltekéd sorra megválaszolja a bal által feltett kérdéseket, te megrajzolod a válaszokat felhőcskék, buborékok, faágak (vagy bármi más, neked tetsző) formájában. Itt nem lineáris, listaszerű megjelenítésről van szó, amit a bal ugyan nagyon szeret, de egyből leblokkolja a jobbot, hanem folyondárszerű, SOHA NEM EGYENES!, egymásból kiinduló, elágazó, szétváló, összeérő, rajzos, színes képi megjelenítésről, ami pont, hogy inspirálja a jobbot a további ötletekre. (tovább…)

Pin It on Pinterest