Kicsi lélek gondolkodik.  Fent a felhők között hintázik előre hátra, lábát lóbálva töri a fejét, mit is csináljon. Unatkozik.  Érzi egy ideje már, hogy kéne egy kis kaland, valami amit még nem élt át. Nem tudja mi az, de valami nagyon hiányzik. Nem lehet egész nap a felhők között lábat lóbálva élni itt fent.

– Meg kéne nézni azt a bolygót melyről oly sokat hallottam. Itt terül alattam, de csak körbe kéne kérdezni mi is az a föld. De kit kérdezzek. Ki mondja meg, mit tegyek?
ÁÁÁ ugrik, le a hintáról hát majd Istent megkérdezem. Hát ha valaki tudja, Ő biztos
Leugrott a hintáról és már szaladt is a palotába, hogy isten színe elé járuljon.

 De a palotába bemenni nem tudott, mert zárva volt a kapu. Mit tegyen? Egyszer hallotta valakitől, ha erősen Istenre gondol akkor az ott terem. Hülyeség – gondolta – az nem lehet. Ha éppen százan gondolunk rá, akkor száz helyen lesz egy szerre? Hát hány Isten van, száz? Leült a kapu előtt és magában merengett. Jaj, istenem mit tegyek, segíts nekem, hogy a földet megnézhessem.

Egyszer csak látja, hogy egy nagyon öregember lassan sétál az úton. Úgy csoszogott, mint aki meg van vagy kétszáz éves. Na, ő is biztos az Istenhez jött. Ő is akar valamit. De ki kell, hogy várja a sorát.

Ahogy oda ért hozzá megszólította.

– Hé, öregapó! Te is Istenhez jöttél? Mert hiába ide be nem jutsz, a kapu zárva. Istent nagyon őrzik, szerintem még senki se látta.
– Hát te ki vagy? – kérdi az öreg.
– Én egy kicsi lélek vagyok, és kíváncsi vagyok a földre.
– Mire vagy kíváncsi?
– Hát mondom, a földre.
– Á ott nincs semmi.
– Hogyhogy semmi? Valami csak van, a semmi az semmi. Ha van neve akkor, az valami.
– Miket beszélsz te kicsi lélek. Mire vagy kíváncsi?
– Mondom a földre. Le akarok menni, és szét akarok nézni. Nem voltam még sosem. Unom magam. Halottam hogy a Földön vannak dolgok amiért érdemes lemenni.  Azt gondoltam Isten majd eligazít, de ide be nem jutok a következő élet végéig sem.
– Figyelj te kíváncsi kicsi lékek. Én Istennek dolgozom, de ne mondd el senkinek. Időnként megkér, menjek a földre hozzak neki ezt, azt. De mondom senkinek egy szót sem.-
–  Jó jó, de akkor te Istennek dolgozol?
– Mondom időnként hozok ezt, azt.

Na, ettől nem lettem okosabb, gondolja a kicsi lélek.

– Figyelj apó, én Istennek akarok dolgozni. Én is tudok hozni ezt, azt. Fogalma nem volt mi az. De ha az öreg tudja, akkor ő is – gondolta.
– Még nagyon fiatal vagy. Mit tudsz te?
– Te már úgy is nehezen mozogsz. Menj be Istenhez és kérdezd, meg hogy mire van szüksége. Téged úgy is beengednek, én addig itt várok és elmondod nekem merre menjek, és mit hozzak. Nem mondjuk el Istennek.
“Hát nem tudom” – gondolkodik az öreg. “Már sokszor tényleg nehéz Istennek eleget tenni. Mindig kíváncsi valamire. kimeríthetetlen a kíváncsisága. Mindenről tudni akar, mindent látni akar. Lehet, hogy egy fiatal jobban bírja…Na, mindegy egy próbát megér ” –  gondolta.

– Na, jól van.

 A kicsi lélek ugrándozott. Most már én is Istennek dolgozom.

– Bújj a bokrok közé, hogy az őrök ne lássanak.

Az öregapó a kapu elé állt, becsukta a szemét és kinyílt a kapu. A kicsi kíváncsi lélek száját tátva bámult, hogy ezt meg hogy csinálta. Az öreg visszanézett és pajkosan rákacsintott. Várj itt meg, majd jövök.

(folytatás a blogon)

 

http://rimekalelkembol.blogspot.hu/

 


Író Születik – azoknak, akik még keresik az útjukat
TörténetMester – azoknak, akiknek még nagy falat egy regény
Mesevarázsló – azoknak, akik hisznek a mesék varázslatában

 

No votes yet.
Please wait...

Pin It on Pinterest

Share This