Magam elé húzom a leveses tálat. Nem sok minden van benne, pedig a fazék gazdagon meg volt rakva, amíg főtt. Egy-két húsdarab. Tésztát nem kértem bele.A második lapos tányéron érkezik. Nagyobbacska húsok gőzölögnek rajta, valószínűleg sertés. Aha, köménymag. És ha jól látom, fokhagymával tűzdelték.

Hagymás krumpli van mellette. Egyszer azt hallottam, egészségtelen párosítás. Nem a hagyma, hanem a burgonya miatt. Hogy párolt zöldséggel kéne. Nem
érdekel, gyerekkorom óta így eszem. Talán meg is látszik rajtam. Savanyút kínálnak, de nem kérek. Később egy karika uborkát és egy csipet káposztát
azért veszek. Igen, kézzel csípek belőle. Nem flancolunk!
Csokihab. Na, hát ilyet sem látsz manökenek előtt! Legszívesebben kérnék még egyet, de szerencsére már eléggé elteltem az előző fogásokkal. Á, mazsola is
van benne! Szuper.
A kávét most nem kívánom, de tudom, hogy perceken belül el fogok álmosodni,így elfogadom. Ezúttal teszek bele cukrot. Csak fehér van, kocka. Nem baj.
Lehet, hogy segít legyőzni a kajakómát. Vagy csak még egy kör a glukóz hullámvasúton.
Valami… Valami még hiányzik. Kisétálok az erkélyre – rohadt nagy erkély! Ilyet eddig csak a filmeken láttam. Egy jólöltözött pasi közeleg, csodálkozva látom,
hogy tálca van nála.
– Konyakot?
Á, ez valami komornyik. Megrázom a fejem, de aztán amikor elfordulna, hirtelen lekapok egy ballont. Otthon feles pohárból iszom, úgy látszik, ilyenből
kéne. Beleszagolok. Igen… Ez nagyon kellemes! De valami még hiányzik.
Kijön egy idősebb férfi és vékony sötétbarna cigit vesz elő. Ez meg mi a fene?
Rágyújt, és pár másodperc múlva valami gyönyörű illatot érzek.
Vanília? Rum? Tölgyfa? Micsoda marhaság, hát milyen szaga van a tölgyfának?
Hogy jut ez most az eszembe? De ez az összetett illat, az a kéjes vigyor a férfi arcán…
Észre sem vettem, hogy már egy ideje bámulom. Félreérti és odakínálja a dobozt.
– Szivar?
– Köszönöm!
Arany öngyújtóval ad tüzet. Óvatosan letüdőzöm, de nem fullaszt, elég gyenge. Viszont a zamata!…
Érzem, hogy én is szélesen mosolygok. A pali felém bólint, és megszólal:
– Így kerek a világ…

http://www.szertelen.blogspot.com/

Pin It on Pinterest

Share This