Köbli Szilvia: Utazás

Az ablak mellett ült, látszólag az elsuhanó tájban gyönyörködött, de aki jobban megfigyelte, láthatta, hogy megállíthatatlanul folytak a könnyei.

Soha semmi nem fájt még ennyire. Érték már csalódások, volt része kudarcokban. Volt már, hogy elhagyták, becsapták, elveszített valakit. De ez a szívszorító, végtelen fájdalom minden eddiginél borzasztóbb volt. Nem fizikai szenvedés volt ez. Mintha a teste nem is a sajátja lenne, a külvilágot teljesen kizárta, csak lélek volt most, gúzsba kötve, tehetetlenül vergődött a semmiben.

(tovább…)

Teller Ágnes: Perpetuum mobile

Örömmel jelentem be a Nagyérdeműnek, hogy több száz éves kutatás után én felfedeztem a Perpetuum Mobilét. Sőt mindjárt két működő verzióját is.

Elsőszámú modell: mosogatás. Az egyetlen olyan tevékenység, aminek semmi értelme, mert mindig újratermelődik.

Második számú modell: Neve: Kristóf. Kora 2,5 év, megtalálási helye: bárhol és mindenhol ill néha sehol.

Műszaki leírás ill esettanulmány:

(tovább…)

Földi Marcsi: Kíváncsi kicsi lélek

Kicsi lélek gondolkodik.  Fent a felhők között hintázik előre hátra, lábát lóbálva töri a fejét, mit is csináljon. Unatkozik.  Érzi egy ideje már, hogy kéne egy kis kaland, valami amit még nem élt át. Nem tudja mi az, de valami nagyon hiányzik. Nem lehet egész nap a felhők között lábat lóbálva élni itt fent.

– Meg kéne nézni azt a bolygót melyről oly sokat hallottam. Itt terül alattam, de csak körbe kéne kérdezni mi is az a föld. De kit kérdezzek. Ki mondja meg, mit tegyek?
ÁÁÁ ugrik, le a hintáról hát majd Istent megkérdezem. Hát ha valaki tudja, Ő biztos
Leugrott a hintáról és már szaladt is a palotába, hogy isten színe elé járuljon.

(tovább…)

Ládi Zsuzsa: A magányos utas

Hosszú perceken keresztül fagyoskodtam a buszmegállóban, amikor végre bedöcögött a buszom, amely a viszonylag korai órának köszönhetően még majdnem teljesen üres volt.  Felszállta, és hanyagul levetettem magam az egyik ülésére. Kényelmesen elhelyezkedtem, és egy percet azzal töltöttem, hogy – mint mindig – végignézzem a többi utast. Rögtön észrevettem, hogy a velem szemben ülő lány sírt. Hangtalanul zokogott, arcán csillogva folytak végig a könnyek, és még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy felemelje a kezét, és letörölje őket. Húsz éves körül lehetett, és ha nem sírt volna, akkor talán szépnek mondtam volna.

(tovább…)

Teller Ágnes : Metro intermezzo

Felnézek. Aztán rá. Aztán még egyszer. Tényleg sír. Félrekapom a tekintetem zavaromban. Őt nem zavarja semmi, ül egyenes háttal és csurognak az arcán a könnyek. Nem érdekli, hogy nézem, nézzük. Szép arcú, 20-as évei közepén járhat, jól öltözött. Minden rendben lenne vele, ha azok a könnyek nem potyognának folyamatosan a szeméből. Elfordulnak az emberek zavarukban, próbálnak nem nézni rá, csak én nézem kitartóan. Benyúlok a táskámba egy zsebkendőért, áthajolok vele a túloldalra. Elsőre mintha nem is látná, majd miután kitartóan elétartom, anélkül, hogy rámnézne, elveszi, de mintha megbiccenne a feje köszönetképp.

(tovább…)

Anita Wekker: Hazafelé I.

Kora éjszaka volt, amikor Niki hazafelé sétált. A kisváros utcáin senkivel sem találkozott, ilyenkor már mindenki az otthon melegét élvezte. Ő is szeretett volna már ott lenni, ám ahhoz még sokat kellett gyalogolnia. A gyorsan mozgó felhők hol eltakarták, hol láttatni engedték a teliholdat. (tovább…)

Pin It on Pinterest