Gyorsan telt-múlt az idő. Döbrögi kastélyát szépen felújították – Matyi csinos vendégfogadót rendezett be benne, és a „Szép Libapásztorlány” nevet adta neki Az itt főzött ludaskásának hét határról a csodájára jártak. Egy este, éppen zárás előtt, titokzatos idegen lépett be az ajtón; fekete köpenye teljesen elfedte alakját, szegélye a padlót súrolta, széles karimájú kalapját pedig mélyen a szemébe húzta. Egy szó nélkül leült a sarokban lévő asztalhoz és magához intette a csapost; amaz kelletlenül lépett oda hozzá:

– Mivel szolgálhatok?

– Ki a Ludas?! – kérdezte az alak rekedt, mély hangon

– Hogy mit tetszik…? – hebegte a kocsmáros

– Ki a L-u-d-a-s ?! – ismételte a sötétruhás már fenyegető hangon.

– A lu…ludas?! Ja, hát a Matyit tetszik keresni! Most éppen nincs itt, a vásárba ment, holnapután jön vissza és….

A vészjósló alak hirtelen felállt és a sápadt csaplár elé dobott egy összetekert pergament.

– Neki. –csak ennyit mondott, majd megfordult és határozott léptekkel elindult a kijárat felé. Vissza sem nézett, bevágta maga mögött a nehéz tölgyfaajtót.

A kocsmáros remegő kézzel felemelte a papírt és a gyertyalánghoz lépett vele. Egy hatalmas 3-as szám volt a közepére festve; alá, kisebb betűkkel egyetlen mondatot pingáltak: Itt vagyok”. És az aláírás: „D”.

– Te jó ég! Lehetséges ez? Mit fog Matyi szólni, ha hazajön? – gondterhelten összetekerte a papírt majd kinézett az ablakon: a telihold kristálytisztán ragyogott az erdő felett, távoli gágogás törte csak meg a csendet.

No votes yet.
Please wait...

Pin It on Pinterest

Share This